EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LÉLEKEMELŐ OLDALAK OTTHONA

A Mandaláknak is lelkül van, megtestesülnek a mi világunkban, hogy segítsenek nekünk, és mutassák az utat oda, ahonnét jöttünk, és ahová visszatérünk.

 Dr. Szűcs István emlékére

Férjem, Társam, Tanítóm Szűcs István, ahogyan barátai szólították: Szűcs Pista, 2014. 08. 10-én, délután örök álomra szenderült.

egyhet_009.jpg

 

Másnap reggel megírtam a gyászjelentést, amit ezzel az idézettel kezdtem:

 „...a halállal barátkozni kell annak, ki készül találkozni vele. Előbb csak ritkán gondol rá, azután egyre sűrűbben. Először csak úgy félve kerülgeti, később hozzászokik, mind gyakrabban foglalkozik vele: ez már barátkozás. Végül rájön, hogy nem is olyan rossz. Hozzátartozik az élethez ez is, mint sok minden egyéb, amit rendre megszokott az ember...........” Wass Albert: A kastély árnyékában (részlet)

Majd leírtam az emlékeimet:

A mi életünk története, mint mindannyiunknak, akik itt élünk e Földön, ebben a Testben, mesebeli fordulatokat vett. Ha egy filmen végignézhetnénk azt, akkor egyik pillanatban nevetnénk, a másikban meg könnyeink peregnének.

Több mint 35 évvel ezelőtt, így fonódott össze sorsunk:

pista_es_en.jpg

 

18 évvel vagyok fiatalabb Pistánál, tehát az, hogy Ő a Tanítóm volt ebből is adódik, no meg az Ő mentalitásából. Kemény tanító volt az utolsó leheletéig, mert maga is csupán a 100 %-os teljesítményt ismerte, vagy inkább mondjuk úgy: számára csak ez volt elfogadható. Nem mondom, hogy az általa magasra tett mércét könnyű volt a család bármely tagjának átugrania. Amikor sorsunk összefonódott, nekem volt már egy fiam, aki ekkor nyolc éves volt. A folyamatos „kiképzés”, amiben részesített minket, és ami a legfontosabb, az Ő példamutató életvitele, az előbb, vagy utóbb meghozta a sikert számunkra is. Persze, aki ismeri, az tudja, hogy ezért az eredményért nem várhattunk tőle elismerést, hanem csupán annak nyugtázását: „így van ez rendjén.”.

Életének túlnyomó részét forradalmárként élte, ez a tűz Veszprémben, az 1956-os Forradalom és szabadságharc idején lobbant fel szívében:

 

„1956. október 21. Veszprémben is olvassák a szegedi és a budapesti egyetemek felhívását a Szabad Ifjúságban. Füredi Zoltán és Szűcs István elkezdi az egyetemisták új szervezetének, a MEFESZ-nek a szervezését, táviratban közlik a budapestiekkel csatlakozási szándékukat. A Várban lévő kollégiumban úgy döntenek, hogy az alakuló ülés október 23-án lesz.„   http://www.osservatorioletterario.net/vve1956.pdf

 

1956. III. rész: október Veszprémben - Dr. Szűcs István címmel az alábbi helyen egy filmrészlet nézhető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=MvNnwBUSfhU

Pista forradalmár szívének köszönhetően elsőként Magyarországon, 1989. március végén, egy hangfelvételt készítenek Győri Bélával a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. adásához, mely műsor akkor óriási népszerűségnek örvendett. Ne feledjük, a hangfelvétel idején – csupán néhány héttel vagyunk azon túl, amikor, Pozsgai Imre kiveri a biztosítékot az „elvtársaknál”, mert 1989. január 28-án az 1956-ban történteket nem ellenforradalomnak, hanem népfelkelésnek meri nevezni a rádióban. Ne feledjük azt sem, hogy a ma már nem titkos adatok szerint 1989-ben még „figyelték” az 1956-os forradalomban résztvevőket, így pl. a börtönre ítélt, és „átnevelhetetlennek” minősített Wittner Máriát is, és azt sem, hogy az első szabad választás majd csak 1990-ben történhetett meg.

Ekkor már terveztük, hogy a több mint tíz éves együttélésünket, 1989. július 01-én házassággal kívánjuk „hivatalossá” tenni. Mondtam Pistának és Bélának: „Nem szeretném, ha a házasságkötésünk nem történhetne meg, és főként nem szeretnék mártír feleség lenni”. Hála az égieknek, a felvétel 1989. április 09-én elhangzott a rádióban: „Szűcs István: „Tartsatok ki fiúk, és énekeljetek!” – címmel, ami egy gátat szakítottak át, mert ezt követően sorra, és megállíthatatlanul jelentek meg, szerte az országban az 1956-os forradalmi eseményekről szóló visszaemlékezések. Nyilvánosságra került az addig titkolt, vagy csak szamizdat irodalomból ismert, hatalmas testet, lelket pusztító terror gépezet, amit a Forradalom leverése után, egészen 1989-ig (!), működtetett még a kommunista hatalom.

Két dokumentumfilm is készült az 1956-os veszprémi forradalmi eseményekről. Az első 1994-ben, Kiss Róbert rendező által: Emlék élőnek, holtnak címmel jelent meg. Ez a 83 perces dokumentumfilm két szálon fut. Az élő: Szűcs István, a holt: Dr. Brusznyai Árpád, középiskolai tanár, a forradalom kivégzett mártírja, akit méltó képen, özvegye Honti Ilonka néni képviselt, aztán persze megszólal a többi résztvevő is, szép számmal. Tudva lévő, hogy Dr. Brusznyai Árpád halálos ítélete Pap Jánosnak, az MSZMP Veszprém megyei nagyhatalmú titkárának személyes, cselekvő közreműködésének volt „köszönhető”. A sors furcsa fintora, vagy inkább igazságos működésének köszönhetően, a dokumentumfilm azokkal a képkockákkal fejeződik be, amelyben a MTV híradójának műsorvezetője bejelenti, „.. a mai napon Papp János saját otthonában, saját lőfegyverével öngyilkosságot követett el….”  

 

A másik, 2003-ban, Oláh Gábor rendező által: Rekonstrukció címmel készült, amely az események kronológiája mellett a Szovjetunióba elhurcolt főként veszprémi egyetemisták  visszaemlékezéséről szól.

Sajnos egyik film sem érhető el a neten, viszont a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban, mint oktatási céllal vetíthető filmek között megtalálhatóak: http://www.vmmuzeum.hu

A Veszprémben ma is élő Mészáros Gyula bácsi rengeteg időt töltött az irattárakban, hatalmas feltáró, kutató munkát végzet, és több könyvet is kiadott ebben a témában.

A forradalmi emlékek sorát „Életmentő Puskin vers” nem mindennapi történetével, és fennmaradt legendájával zárom.

A Veszprémből indított, egyetemistákkal megtelt teherautó begördül a dumaföldvári szovjet laktanyába, ahol egy csoport fiút a laktanya falához terelnek. Néhány méterre, velük szemben felsorakozott a kivégzésükre odarendelt géppisztolyos egység. Pár méterre a laktanya parancsnoka és néhány tiszt áll. Mielőtt azonban a tüzet elrendelő vezényszó elhangzott volna, szokatlan dolog történt. A kivégzendő ifjak közül Szűcs István, az akkor 21 esztendős, negyedéves vegyész-mérnökhallgató kilépett, és hibátlanul, oroszul elkezdte szavalni Puskin, egyik legismertebb versét: Üzenet Szibériába. (A vers a 19. század elején Szibériába, kényszermunkára száműzött, a cári önkény ellen küzdő dekabrista mozgalom mártírjait biztatja kitartásra, mert nemsokára eljön a szabadság: "Elszánt erőtök meg ne törjön! Az áldozat nem volt hiába: Már érik példátok gyümölcse.")

A kivégző osztag tagjai elképedtek, hiszen a bevetés előtti eligazításon, egy meg nem nevezett ország, lázadó, kegyetlen, fasiszta banditái ellen indították őket harcba. Úgy döntöttek, nem tapadhat az ő kezeikhez ezen ifjak vére, mossák kezeiket, vigyék a fiúkat tovább!  A kivégzés elmaradt!

Ez a történetet, több évtizeddel később a Szegeden élő Fenyvesi István irodalomtörténész, Zaira Valentyinova ogyesszai történész professzor asszonytól így ismerte meg: „A ma már nem élő unokaöcsém, 1956-ban egy dunántúli laktanyában szolgált,  és egy különös történet mesélt nekünk. Fiatalok egy csoportját készültek kivégezni, amikor egyikőjük kiállt a sorból és Puskin verset kezdett szavalni oroszul, mire is a sortűz elmaradt, a fiúkat tovább szállítatták a Szovjetunióba.” Az ogyesszai látogatás után Fenyvesi István rövid és szerencsés kutató munka után telefonon felhívta Pistát, hogy elmondja: több ezer kilométerre tőlünk több évtizeddel a történtek után is, szájhagyomány útján terjedő legendaként tartják számon a hajdani rendhagyó tettét.

A Forradalom ötvenedik évfordulójára 2006-ban megjelent Fenyvesi István: Belénk sajdult Odessza.. c. könyve, ami egy művelődéstörténeti könyv, ennek ellenére a szerző döntése alapján belekerült ez a történet,  „Puskin közbeszól” című fejezettel. http://moly.hu/konyvek/fenyvesi-istvan-belenk-sajdult-odessza 

A forradalomban való részvételéért, és annak egy pillanatig sem történő tagadásáért Pistának viselnie kellett, és büszkén is viselte, a kommunista rendszer bélyegét. Mindig élt benne a remény, hogy nem volt hiába az 1956-os forradalomban, a szeretett Hazáért elhullatott sok-sok ifjú vér.

Ez a forradalmár szív lángolt benne, - amikor ott voltunk Lakitelken, a Lezsák Sándor kertjében felállított legendás sátorban,

- a százhalombattai rendszerváltó MDF megalakításakor, és annak aktív működtetésekor. Sajnos az akkori százhalombattai MDF-ről  csupán ezt az archív cikket találtam: http://www.hirtukor.hu/bel.php?ssz=1127

- az elsöprő erejű, szabadon választott parlamenti szavazási eredmény elérésekor, amikor is az eredendően kommunista Százhalombattának két jobboldali, MDF-es képviselője lehetett jelen a Magyar Parlamentben: Dr. Kovács László röntgen szakorvos egyéni, és Dr. Szűcs István pest megyei listáról.

Töretlenül lobogott ez a láng a szívében négy éven át, az első két évben, mint parlamenti képviselő, a Parlament Gazdasági Bizottságának titkáraként, a második két évben az Ipari Minisztérium Energetikáért felelős államtitkáraként.

Ez forradalmi láng NEM (!) az Antall kormány bukása után lobbant ki, hiszen Pista már a választások előtt azt mondta: bukásra vagyunk ítélve. Tudta  jól, hogy a „A volt nómenklatúra pufajkásai itt ólálkodnak a kertek alatt.” Idézet Csurka Istvántól.  És, nemcsak ólálkodott, hanem visszajött a pufajkás Horn, az ő „szakértő” kormányával. „Jól ismerjük az elmúlt negyven évből ezt a szakértést!” – mondta Pista.

Ekkor megírta a neves Püski kiadó által kiadott Mérföldkövek – az Antall kormány bukása útján c. könyvét lásd: http://www.puskikiado.hu/book/328Püski Sándor bácsi, aki anélkül nem adott ki könyvet, hogy Ő maga nem olvasta volna el, ezt mondta: „Pistám! Óriási, pontos, precíz munkát végeztél.  Ennek a könyvnek meg kell jelennie. Ez nem olvasmányos regény, én tudom, nem lesz az olvasási listák élén, tehát nem azért adom ki, mert ebből én nyereséget remélek, hanem azért, mert erre valakinek áldozni kell, és én ezt tiszta szívvel megteszem! Ez egy nagyon fontos kordokumentum, amiből az utódainknak egyszer majd tanulnia kell!”

Tehát nem a saját kormányának bukásakor lobbant ki a láng! - bár ekkor azonnal és teljes mértékben visszavonult a politikai és a gazdasági életből. „Nem így gondoltuk ezt a rendszerváltást!” – sokszor mondta. A továbbiakban már csak, mint magánember, de érdeklődve figyelte az általa személyesen is ismert Fidesz-es „fiúk”, így Orbán Viktor tevékenységét, akit, soha nem titkoltan az újratemetésen, 1989. 06. 16-án elmondott beszédekor a szívébe zárt, és ezt mondta:  „Erről a fiúról még sokat fogunk hallani”. A teljes beszéd felvétele itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=4YybjROUMu0

Amikor viszont megjelent a politika színpadán Gyurcsány Ferenc, azonnal azt mondta: „Ez az ember, még nagyon nagy károkat fog okozni hazánknak, mert ez az ember nagyon veszélyes.” Én erre azt mondtam: „Mindenki látja, hogy egy megbízhatatlan, hőbörgő alak. – „lári-fári” - Ki vesz egy ilyen embert komolyan.”  Ő azonban rendíthetetlen, komoly arccal rám nézett és ezt válaszolta. „Sokan, nagyon sokan fognak neki hinni, óriási gondokat fog okozni, majd meglátod.” Sajnos nem tévedett!

Mikor hunyt ki a láng?  A 2002-es FIDESZ kormány bukása után, amikor ismét, immár másodszor is visszajöttek a kommunisták. Ekkor hunyt ki a láng, és a négy évből nyolc lett! Mondhatom, hogy ez a nyolc év lelkileg teljesen letaglózta!  Sokszor mondogatta: „Én már nem élem meg, hogy ennek a rémálomnak vége legyen.” De Hála Istennek! – gyógyír volt lelki sebeire a 2010-es jobboldali FIDESZ győzelem!

A mostani, 2014-es választások idejére állapota már annyira megromlott, nem voltunk biztosak abban, hogy lehetősége lesz élni vele. De az égiektől kapott még egy utolsó számára nagyon fontos ajándékot! - mint életünk egyik aranyos gyöngyszeme álljon itt a történet:

Már nem volt ereje, hogy elvigyük szavazni, ezért éltünk a mozgó urnás otthoni szavazás lehetőségével. A nyolc éves Luca unokánk  nagy-nagy izgalommal várta a Papóhoz érkező szavazóbizottságot, amint megérkeztek, vitte Papó ölébe a kis fatáblácskáját, ezekkel a szavakkal: „Ezen könnyebben írsz Papó!” – és odaállt mellé és mutatta: „Nézd Papó! – itt van a FIDESZ, tudod, ide kell írnod a szavazatodat!” Segített összehajtogatni, borítékba tenni, és „Majd én bedobom az urnába, jó?” - kérdéssel, már vitte is.

Másnap az iskolából hazajövet, örömmel rontott be a házba, és „Papó! Tudod, hogy nem egy góllal, hanem sok góllal győztünk?” – kiáltotta. Papót ilyen öröm érte, amikor állapota már nagyon súlyos volt, és megélhette, hogy végleg vége lett a "rémálomnak".

 

luca2014majusjunius_002.jpg

Ennyit írtam Férjem élettörténetéről, és most itt belekezdhetnék egy hosszú regény írásába, aminek azt a címet adhatnám a parkinson kór és a Szűcs család. 

Már sok-sok év óta tudtuk, hogy parkinson kórja van, amely alattomos módon, folyamatosan gyengítette testét, de értelmét és lelkének tüzét soha nem tudta elpusztítani!

2010 februárjáig elfogadható állapotban volt. Születésnapja előtt hírtelen, egyik percről a másikra bekövetkezett egy súlyos állapotromlás. 24 órán belül döntenem kellett arról, hogy feladom az állásomat és itthon maradok vele, mert nem tudja ellátni magát, és szüksége van rám.

Lassan, nagyon lassan, de kijöttünk abból a megrendült állapotból és meg is tudtuk őrizni azt, egészen 2012 augusztusáig, amikor teljes három hétig az álomvilág és a valóság elválaszthatatlanul összemosódott elméjében. Ez oldódott ugyan, de mint egy árnyék mindvégig velünk maradt. 2013 szeptemberétől újabb, és már egyre mélyebb szakadékokba kerültünk, amiből valahogyan mindig kikecmeregtünk.

Az utolsó, immár végzetes állapot 2014. május 20-án kezdődött, ekkortól már képtelen volt lábra állni. Az orvosok rábeszélésére hozzájárultunk, hogy néhány napra kórházba került. Kórházi ágyánál ott volt vele Luca rajza, ezzel a felirattal: "Papa gyere haza!" Belgyógyászatilag nem találtak semmi számottevő elváltozást. A parkinson kór utolsó stádiumát értük el, ezen a belgyógyászaton egyébként sem tudunk segíteni, mondták. Ezalatt a néhány nap alatt megteremtettük otthonunkban az Ő ellátásának minden feltételét, és örültünk, hogy hazahozhattuk.

Tíz nap híján három hónapot töltött ágyban, nagyon lefogyott. Mint két évvel ezelőtt, elméjében ismét összemosódott a valóság és az álom. Azokban a másik világokban, ahol Ő járt nagyon tevékeny és aktív életet élt: vagy szakmája szerint energetikával, kőolajjal, gázvezetékkel, foglalkozott, programokat, törvényeket írt, miniszterekkel tárgyalt, vagy mint forradalmár most is harcokban vett részt. Az álombeli szakmai teljesítménye egészen biztosan tökéletes volt, ehhez semmi kétségem nem fér. Azt azonban csak remélni tudom, hogy azt az álombéli forradalmat nem verték le, és nem torolták meg!

Mindig megismert, örömmel nézett ránk, és szólt is egy-egy szót hozzánk amikor az ágyához mentünk. Amikor nem voltak itt a gyerekek kérdezte, hogy mikor jönnek. Életének utolsó örömhírei: a kis unokájának, Lucának másodikos kitűnő bizonyítványa, és a nagy unokájának Armandának, - aki első házasságából született, ma már nem élő Árpád fiának, gyermeke - immár szigorló orvostanhallgatóvá válása. Büszke és boldog volt az unokáira.  Mint tudjuk jó teljesítménnyel mindig meg lehetet Papó szívét hódítani! Árpád fiától van egy másik unokája is: Petra, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Természettudományi Karán diplomázott, ő azonban távol hazájától él.

Betegségével is tanított engem, és persze az egész családot! Számomra igen fontos dolgot ismerhettem meg. Neki köszönhetően a test-lélek-szellem működését figyelhettem meg hosszú éveken át, és nemcsak az Övét, hanem a saját magamét is! Betekintést kaphattam az úgynevezett nem látható világokba, amibe először mindannyian vonakodva pillantunk, de aztán megbarátkozunk az ott látottakkal, azért, hogy ezt követően itt a látható világot is megértsük. Azért nehéz ez az út, mert nem mindig szép dolgokat látunk, és mert elkerületlenül szembe kell néznünk önmagunkkal, az úgynevezett sötét oldalunkkal, a félelmeinkkel, és ez bizony nem egyszerű feladat. De neki köszönhetően nem állhattam meg félúton, és nem is fordulhattam vissza. Ő ebben is a legtökéletesebb Tanítónak bizonyult. Kitartó volt mindenben, így ebben is, és itt maradt a legvégső időpontig, amíg maradhatott. Rengeteg tapasztalást írhatnék le.

Ehhez a nem hétköznapi életfeladathoz a fiamtól és szeretett társától, Timtől, - aki áldott állapotban van, pocakjában egy Földre készülő Lélek, aprócska teste fejlődik akit mi nagy-nagy szeretettel várunk, - sőt a még csupán nyolc éves, de nagyon bölcs Luca unokánktól is nagyon nagy, felbecsülhetetlen támogatást kaptam, és kaptunk mindketten.

Szeret minket a Teremtő, méghozzá nagyon, nagyon!

2014. 08. 10-én vasárnap itt volt fiam és Timi. Az egész napot égi kezek irányították, valami akkor megmagyarázhatatlan erő mindvégig bent tartott a lakásban, egy pillanatra sem mentem ki a kertbe, csupán az ajtóból beszélgettem fiamékkal. Délután olyan késztetést éreztem, hogy férjem mellé üljek és fogjam a kezét. Később már úgy, hogy egyik ujjam a pulzusán volt.  Énekelgettem neki, beszélgettem hozzá. Bár szóban már nem reagált, de tudtam, hogy teljesen jelen van. 14 óra 40 percre szépen lassan le-leállt a lélegzetvétele, és az utolsó lehelete után szépen lassan a szívverése is. „Papókánk” nagyon elnyűtt, elgyötört földi ruhájáért, a testéért este hét órakor kértük, hogy jöjjenek. Mindaddig körülötte voltunk, éppen ugyan úgy, mint életében. Oda-odamentünk, beszélhettünk hozzá, kezét kezünkbe vettük, megölelgettük és mindent megköszöntünk, amit adott nekünk, amit csak Ő adhatott nekünk. Ő meg eközben békésen, szépen kisimult arccal aludta örök álmát a mécsesek fényében.

Fiam, aki az én első házasságomból született ezekkel a szavakkal búcsúzott Tőle: „Erő. Kitartás. Becsület. Példamutatás. Ezek a szavak jutnak eszembe! Nagyon szeretlek Édesapám! Angyalok kísérjenek utadon!”

Senki nem mondta, hogy a Földi élet könnyű, de azt igen, hogy szép, sőt csodálatos! Ha nem lenne ennyire csodálatos, akkor bizony nem születnénk le ide a Földre. Önszántunkból érkezünk, tanulni jövünk, és boldogok lehetünk, ha sikerül valami keveset elsajátatani mindabból, amit  még "odafönt" célként tűztünk ki magunk elé. Úgy tűnik, mi igen nagy dolgot válaltunk fel, erre az évek során már rájöttünk.

Ha elfogadjuk a számunkra kijelölt utat, ha ne akarunk elmenekülni, vagy fél uton visszafordulni, akkor az út végén rájövünk, minden úgy volt jól, ahogyan volt, és megértjük, hogy Isten minden pillanatunkban velünk volt az úton.

Ki tudná ezt szebben megfogalmazni, mint Wass Albert: Látható az Isten c. versében:                                   

„Fűben, virágban, dalban, fában, születésben és elmúlásban, mosolyban, könnyben, porban, kincsben, ahol sötét van, ahol fény ég, nincs oly magasság, nincs oly mélység, amiben ő benne nincsen.

Arasznyi életünk alatt nincs egy csalóka pillanat, mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj, annak, ki meglátásra vak, s szeme elé a fény korlátja nőtt, az csak olyankor látja őt, mikor leszállni fél az álom: ítéletes, zivataros, villám-világos éjszakákon.” 

https://www.youtube.com/watch?v=NY1zbhh0dVY,

 

 

egyhet_009.jpg

Egyszer mindent megértünk! Most amikor örök álomra szenderült Földi Társam, megértettem Szent Ágoston üzenetét:

"A halál nem jelent semmit, csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok, és Te is önmagad vagy. Akik egymásnak voltunk, azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál. Beszélj velem, ahogy mindig szoktál, ne keress, új szavakat

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal, folytasd kacagásod, nevessünk együtt, mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj, szólíts. Hangozzék a nevem a házunkban, ahogy mindig is hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi, miért lennék a gondolataidon kívül - csak mert a szemed most nem lát...

Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Meg fogod találni a lelkemet és benne egész letisztult, szép gyöngéd szeretetem.

Kérlek, légy szíves... ha lehet,töröld le könnyeidet, és ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem... ”

 

egyhet_007.jpg

Megértettem, megtapasztaltam, és megtaláltam!

NEM VAGYOK MESSZE, NE GONDOLT.

AZ ÚT MÁSIK OLDALÁN VAGYOK.

LÁSD JÓL VAN MINDEN.

MEG FOGOD TALÁLNI A LELKEMET

ÉS BENNE EGÉSZ LETISZTULT,

SZÉP GYÖNGÉD SZERETETEMET.

sorminta2.jpg 

2014. 08. 29-én a százhalombattai temetőben, római katolikus szertartás szerint búcsúztattuk férjemet, az ekkor készült film, Búcsú Szűcs Istvántól címmel, itt megtekinthető: 

 

http://youtu.be/epUCf-Ply60

 

 

sorminta2.jpg

 

Lejegyezte a feleség:  Szűcs Marika

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 26
Heti: 247
Havi: 668
Össz.: 195 815
Oldal: Dr. Szűcs István emlékére
EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LÉLEKEMELŐ OLDALAK OTTHONA - © 2008 - 2017 - amandala.hupont.hu