EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LÉLEKEMELŐ OLDALAK OTTHONA

A Mandaláknak is lelkül van, megtestesülnek a mi világunkban, hogy segítsenek nekünk, és mutassák az utat oda, ahonnét jöttünk, és ahová visszatérünk.

 

szilvinevnapifestmenye2010.jpg

 

2017. 10. 23.

Én: „Édes Istenem, Boldogságos Szűz Mária, és Jézus! Ma a forradalmunk 61-ik évfordulóján, sír, zokog az Ég az egész Kárpát-medence felett! Záporeső esik, amikor az Ötvenhatos hőseinkre emlékezünk, nagy-nagy szeretettel és tisztelettel a szívünkben. Miért?”

Szűz Mária: „Azért, mert az Égben mi már tudjuk, hogy a hatvanegy évvel ezelőtti fényes, reménnyel teli napot követően a forradalmárok és hozzátartozói végig fogják szenvedni a „Via-dolorosa”-t, éppen úgy, mint ahogyan fiam, és én átszenvedtük.”

 Jézus: „A Világosság Édesanyám által, az én személyemben eljött a Világba, azért, hogy megvilágosítson MINDEN embert.  A világ azonban nem ismert meg! A ti Hazátok forradalmához is hasonlóan állt a Világ!”

Én: „Sokan vagyunk, akik megismertek Titeket! Sokan voltak és vagyunk, azok is, akik Hazánk forradalmát szívünkben őrizzük!”

Szűz Mária és Jézus egyszerre: „ Igen! Mindazok, akik nem vérből, nem a testnek akaratából, hanem már eredendően Istentől születtek, ők felismertek minket, és persze a ti forradalmatokat is!”

Én: „Mi van azokkal, akik nem eredendően Istentől születtek?”

Szűz Mária: „Nem azokért öltöttem magamra, Isten női formáját, akik eredendően Istentől születtek, hanem a „Földi” asszonyokért! Ha csak egyet is sikerült magam mellé állítani, ezek közül,  már megérte minden könny, és minden fájdalom, hiszen az ő, és gyermekei méhéből már Istentől született gyermekek érkeznek a Földre!”

Jézus: „Nem azoknak hoztam a világosságot, akik eredendően Istentől születtek, hiszen tudtam, hogy ők megismernek! Azokért öltöttem magamra Isten férfi formáját, akik a sötétség rabjai, hogy segítsek nekik kiszabadulni onnan!”

Én: „Jézus! – amikor ide érkeztél a Földre, már akkor rámutattál az  „írástudók” tevékenységére, ezt mondtad: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.”

Jézus: „Azért mondtam, mert tudtam, hogy ez mindig így lesz, mindaddig, amíg nem lesztek többségben a világosságot hordozók. Azért mondtam, mert tudtam, hogy az „írástudók” mindig is így fognak viselkedni, hiszen a sátán az atyjuk, és az ő kedvére igyekeznek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos. Nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Akiket „írástudóknak” neveztem, nem hallják meg a szavamat, mert NEM Istentől valók."

Én: „Egy maroknyi kisebbségben voltak és vannak csupán, mégis úgy viselkedtek és viselkednek, mintha ők lennének többségben!”

Szűz Mária: „Mindaddig viselkednek úgy, mintha többségben lennének, ameddig hagyjátok őket így viselkedni! „

Jézus: „Vedd észre: a sötétség szolgálói csupán maroknyi csoport! – éppen úgy, mint ahogyan a forradalmárok, és a vértanúk is csupán maroknyi csoport közületek. Ez a Sötétség és a Világosság küzdelme. Ez a küzdelem addig tart, amíg valamely oldalra nem billen el a mérleg.”

Én: „1956-ban  a sötétség oldalára billent a mérleg, ezért hullott a könnyeket az Égből?”

Szűz Mária és Jézus: „Igen, ezért! De a sötétség soha nem győzedelmeskedhet felettetek, mert mi őrködünk, és veletek vagyunk! Azok az emberek a forradalmárok, aki ezt nemcsak tudják, de érzik is, és eként cselekszenek! Mindig voltak és lesznek forradalmárok, akik készek életük feláldozásával is bizonyítani, hogy melyik oldal szolgálatába állították magukat. Ettől az akaratuktól soha semmilyen sötét erő nem képes eltéríteni őket.”

Én: „Ezért őrizzük szívünkben emléküket. Ezért tiszteljük cselekedeteiket. Ezért példaképeink ők. Szeretnénk hasonlatossá válni hozzájuk, mint, ahogyan hozzátok is! De mit gondoljunk azokról, akik kivégezték őket, vagy megakadályozták a forradalmárok, a hozzátartozók, sőt az egész nemzet felemelkedésének lehetőségét? Mit gondoljunk azokról, akik most is ezt tennék, ha lehetőségük lenne rá? Mit gondoljunk azokról, akiknek bár most nincs erre lehetőségük bevetik ellenünk az „írástudók” sötét erőit? ”

Szűz Mária és Jézus egyszerre: „Ez a maroknyi csoport gyűlöl titeket, ez igaz! Gondoljatok arra, hogy minket előbb gyűlöltek, mint titeket. Gondolj arra, hogy mi milyen példát mutattunk. Emlékezz rá! - mi nem gyűlöltük őket! Ti se tegyétek ezt, mert akkor máris az ő oldalukra álltál, még ha nem is ez volt a szándékod! Ne nézz rájuk, utasítsd őket a hátad mögé, ha ehhez gyenge vagy, akkor fordíts nekik hátat, mert csak így láthatsz minket! Ha ezt nem tudod megtenni, akkor beleragadsz az ő általuk gerjesztett és belőlük áradó bűzös ingoványba! Minket kövess, mi veletek vagyunk a Világ végezetéig. Minden pillanatban, veletek vagyunk!”

Én: „Értem, és köszönöm, hogy válaszoltatok nekem.”

Én: „1848-ban Petőfi Sándor ezt mondta: „Ha a mi fényünk nem lobogna, A véghetetlen éjjen át, Azt gondolhatnák fönn az égben, Hogy elenyészett a világ.” Ezért születnek le a Földre a forradalmárok, hogy az ő fényük jelezze az Égbe, hogy nem enyészett még el a Világ?

Szűz Mária és Jézus: „Igen, mindaddig, amíg szükségetek van rá, Forradalmárok születtek, és születni fognak!”

Én: „Istennek legyen hála!”

szeretlekbordoarany.jpg

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 56
Tegnapi: 40
Heti: 147
Havi: 1 036
Össz.: 198 607
Oldal: 1956-os Forradalom 61. évfordulóján
EGYEDI KÉZZEL FESTETT MANDALÁK ÉS LÉLEKEMELŐ OLDALAK OTTHONA - © 2008 - 2018 - amandala.hupont.hu